Mozdulatlanul bámultam a Cole kezében lévő csokrot. Sárga rózsák voltak, a száruknál krémszínű szalaggal összekötve. Paige hangja közeledett, a halk, de gyors lépteivel. A gyönyörű virágoktól elfordulva a mellettem lévő két alak felé fordultam. Az egyik Paige volt, akinek az arcán egyértelműen ideges volt, a másik pedig Tom, aki egy helyben állt, és meredten bámulta Colet.

Paige nagyokat pislogott, megköszörülte a torkát, és a vékony ujjait Tom csupasz alkarja köré fonta.
- Tom. – suttogta halkan, és türelmetlenül megrázta a karját. – Mit csinálsz?
Ismét torokköszörülés hangja visszhangzott, de akkor felismertem, hogy jóval mélyebb tónusú, és Coletól jön. Amikor visszanéztem rá, a virágokat lejjebb engedte, a tekintete pedig a szőke szobatársam felé irányult.
- Azt hittem elmész. – szólalt meg végül, őt és Tomot bámulva. – Reméltem, hogy kettesben tudok maradni Annával.
- Oh, persze! – válaszolt Paige gyorsan, édes mosolyt villantva felé, és még intenzívebben rángatta Tom karját. – Kettesben hagyunk titeket, el is megyünk-
- Nem megyek sehova.

A Tom szavait követő csend fülsüketítő volt. Nem is vettem észre, hogy visszatartottam a levegőt, egészen addig, amíg meg nem éreztem azt a szorítást a mellkasomban. Ahogy végül kifújtam az orromon át, Tomra néztem, aki mellettem állt. Tudtam, hogy a hűvös, kemény arckifejezése egyenesen az ex-barátom felé irányult. Paige világoskék szemei is őt bámulták, de tagadhatatlanul ott volt egyfajta döbbenet és zavartság is a lágyabb vonásain.

Az egyik búzaszínű hajtincséhez nyúlt, és idegesen a füle mögé tűrte. Zavartan nevetni kezdett.
- Tom, menjünk. – mondta halkan. – Annának szüksége van egy kis magáncsra, mi addig mehetünk valamit enni-
- Nem hallottál? – vágott közbe Tom élesen. Végül elfrodult Coletól, és Paige ledöbbent arcára nézett. Lassú mozdulattal a lány ujjaihoz nyúlt, amik még mindig a karjába csimpaszkodtak, és egyértelműmodulattal lesöpörte őket. – Nem megyek.

Biztos voltam benne, hogy a szívem meg fog állni a mellkasomban, olyan erősen dübörgött a bordáim alatt – még reméltem is, hogy így történik – mert abban a pillanatban tudatosult bennem, hogy milyen kínos helyzetbe keveredtem. Ott álltam a nappaliban a volt barátommal, akinél egy csokor gyönyörű sárga rózsa volt – ugyanaz az ember volt, aki miatt belebotlottam a közönyös és gazdag német fiúba, aki tőlem alig pár centire állt; és ott volt még a kibírhatatlan szobatársam is, akinek elképzelése sem volt, hogy milyen nagy zűrzavarba csöppent. Hirtelen tudatosult bennem, hogy milyen következményekkel járhat, hogy mind a négyen egy szobába kerültünk. Úgy döntöttem, teszek egy lépést előre, Tom irányába.

Finoman köhögtem, és amikor Tom kávészínű szemei végül rám néztek, tudtam, hogy a szívem fel fog robbanni. A szemembe nézett, és egy pillanatra sem rendült meg az arca, amitől már az olyan egyszerű feladat is lehetetlennek tűnt, mint pl. a légzés. Remegve vette a levegőt, óvatosan bólintottam felé, és nagyot nyeltem a torkomban formálódott gombóc ellen.

- Te… - kezdtem bele, de elakadt a szavam, ahogy a tekintetem a szemétől a cipőmre vándorolt. – Te és Paige jobb lenne, ha mennétek. Én… - az ajkamat megnyaltam, és ismét felnéztem. – Én most szeretnék kicsit egyedül maradni.

Miután ezt mondtam, csendben maradt egy ideig, és hallottam magunk mögött Paige kibírhatatlanul magas hangját visszhangzani – több mint valószínű, hogy azt kérdezte mi a franc folyik itt - , de Tom tekintete olyan súllyal nehezedett rám, hogy nem fogtam fel mit mondott a lány.

- Nem megyek.

A tekintetünk egymásba mélyedt, és azon kaptam magam, hogy szinte belefulladok azokba a mély barna szemekbe. Paige és Cole mintha eltűnt volna a szobából. Egy rövid pillanaton át, mintha csak Tom és én álltunk volna ott. Csak én és Tom, minden rosszindulatú beszólás, minden veszekedés, vagy a szerződés és a szörnyű feladatok nélkül. Egyikünk sem törte meg ezt a kapcsolatot kettőnk között.

Aztán Cole közelebb lépett, és a hatalmas kezét pillantottam meg a perifériás látásommal. Ekkor felé fordultam, és láttam, hogy a kék szemei egyenesen Tomra szegeződnek.

- Sajnálom, nem hiszem, hogy találkoztunk. – mondta hűvösen Tomnak. A kezét felé nyújtotta, udvarias gesztusként. Tom tekintete egy kicsivel tovább maradt rajtam, majd Cole kinyújtott karja, és végül a nagyképű arckifejezése felé irányult.

Tom közönyös tekintettel nézett rá. A karját lazán összefonta maga előtt, egyértelműen jelezve, hogy nem szeretne bemutatkozni, és a Cole kezében lévő csokor felé biccentett.
- Szép virágok. – mondta, azzal a rá jellemző, rosszindulatú mosolyával. – Mi az, pitypang?

Cole szemei elkerekedtek a döbbenettől, de hamar össze is kapta magát, visszaváltva a tőle megszokott, hűvös tartásához. A vállait kihúzta, a tekintete megkeményedett.
- Rózsa. – felelte. – És nem akármilyen rózsák; a legjobbak, amiket pénzért lehet kapni, egyenesen a Giovanni Maurici-ből, a 34. utcából. – magyarázta, majd megállt egy pillanatra, lassan és jól észrevehetően végigmérve Tom festett hajfonatait és hatalmas pólóját. – Nem mintha meglepődnék, hogy egy hozzád hasonló semmit nem tud a virágokról.
- Igazad van. – vigyorgott Tom, a szemei pedig gonoszan csillogtak Cole felé. – Szart se értek a virágokhoz; érdekes egy olyan pasival találkozni, aki ért hozzá.

Cole gyorsan pislogott, én pedig éreztem, hogy a mellkasom összeszűkül. Tudtam, hogy valamit mondanom, vagy csinálnom kéne, hogy a kialakuló feszültséget elsimítsam a volt barátom és... Tom között, bármi is legyen köztünk. A nyelvem viszont lebénult, és elnehezedett a számban. Nem tudtam megszólalni.

- A sárga rózsa a melegség és a békülés szimbóluma. – jelentette ki végül Cole, és rám nézett, egy apró mosollyal az arcán. Egy pillanat alatt meglágyult az arckifejezése. – És az én Anna banana-m kedvence.
Tom közelebb lépett hozzám. Az állkapcsa megfeszült, a szemeiből pedig áradt a rosszindulat, ahogy Colera nézett.
- Hát, akkor felesleges volt erre költeni a pénzed, nem? – biccentett a rózsák felé, és éreztem, hogy a karunk összeér. – Tekintve, hogy ő most már nem a tiéd.
- Várj, mi? – hangzott fel végül Paige hangja is négyünk között, és arrébb lépett Tomtól, a tekintetét sebesen közte és köztem jártatva. – Te hogyan… honnan…
A kisminkelt szemeit nekem szögezte, a világos szemöldökét pedig zavartan összevonta.
- Anna, ő honnan tud erről? Mi a franc folyik itt?
Kinyitottam a szám, hogy válaszoljak, de a nyelvem még mindig mozdulatlanul odatapadt a szájpadlásomra. Mielőtt egy kibaszott szót is tudtam volna mondani, Cole már megtörte a csendet.
Tomot bámulta, közben alkalmanként megigazította az ingjének vörös anyagát.
- Honnan ismered Annát?

Észrevettem, hogy muszáj megszólalnom – nem állhattam ott reménytelenül hagyva, hogy Tom és Cole között elfajuljanak a dolgok, ezért gyorsan válaszoltam a kérdésére.

- A pénztárcám. – mondtam idegesen, Cole pedig zavartan nézett rám. Finoman köhögni kezdtem, és zavartan megnyaltam az ajkam. Fájdalmasan nyögtem egyet. – Ő… ő találta meg a pénztárcám. – magyaráztam. – Nagyjából… egy hónapja hagytam el. Tom… ő… ő találta meg…
- Tom? – ismételte Cole, felvonva a világosbarna szemöldökét, ismét végignézve a német fiú vékony alakján. – Szóval ez a neved. – állapította meg, és halványan elvigyorodott. A kemény tekintete egy pillanatra sem lágyult meg. – Itt tanulsz, Tom?
- Kibaszottul semmi közöd hozzá. – vágott vissza, és közelebb lépett Colehoz, ugyanazzal a rosszindulatú csillogással a szemében. Ösztönösen felé nyúltam, és megragadtam a karját, hogy visszatartsam attól, hogy valami hülyeséget csináljon. Felém fordította a fejét, a gyilkos szemeivel az enyémbe nézve.

A halvány vigyor Cole arcán most már egyértelműbb volt, és úgy nézett Tomra, ahogy én azt már sajnos túl jól ismertem. Ahogy a mélykék szemei végigszántották Tom ruházatát, és teljesen megjelenését, savanyú kifejezés ült ki az arcára, a keserű nézéséből pedig tudtam, hogy ez a teljes undor és nem tetszés jele. Ugyanaz a nézés, amikor az ő jelenlétében melegítőben és szakadt tornacipőben jelentem meg. Ezután mindig azt követelte, hogy öltözzek át, vagy megkérdezte fésülködtem-e.

- Ezt nemnek veszem. – mondta Cole arrogánsan, kicsit oldalra döntve a fejét, ahogy tovább tanulmányozta Tom megjelenését. – A ruháid amúgy sem pont egy egyetemistához illenek.
- Ez a póló többe kerül, mint az életed! – fürmedt rá Tom, lerázva a kezemet a karjáról, ahogy még közelebb lépett hozzá. A szívem vadul dübörögni kezdett a mellkasomban.
- Biztos vagyok benne. – felelte Cole, majd újra rám nézett. – Honnan tud rólunk?
Kinyitottam a szám, hogy valami választ találjak, de képtelen voltam egy szót is kinyögni, ahogy ott mozdulatlanul álltam.

- Én… én… nem… nem tudom…
Cole felvonta a szemöldökét.
- Nem tudod?
Remegve vettem levegőt, a cipőm orrát bámulva, miközben a vérem sebesen száguldott az ereimben.
- Én csak…

- Mi a franc folyik itt, Anna? – hangzott fel Paige hangja ismét. Türelmetlenül nézett rám. Rájöttem, hogy most nincs menekvés, de mielőtt valami nevetséges hazugságot vagy kifogást összedadoghattam volna, mély nevetést hallottam Tomtól, és amikor ránéztem, még mindig Colet bámulta.

- Kibaszott szánalmas vagy. – mondta, a fejét csóválva, miközben ismét felnevetett. – Ide jössz a virágaiddal, mint valami kibaszott kiskutya.
- Parancsolsz? – lépett felé Cole, összeszűkített szemekkel. – Mit mondtál?
- Hallottál. Azt hiszed, hogy pár pitypangtól-
- Rózsák! – vágott közbe Cole élesen, jóval hangosabban mint előtte. – Sárgarózsák, és az én Annám kedvencei.
- Már kibaszottul nem a tiéd. – vágta rá Tom, még közelebb lépve hozzá. – Te csináltad, viseld el.
- Tom, édesem, gyere… - szólalt meg Paige, a karjáért nyúlva, hogy kirángassa a szituációból. – Menjünk, gyere-
- Nem megyek veled!

A kiáltása még pár másodpercen át visszhangzott a csendben, ami a szobára telepedett. Paige ujjai azonnal elugrottak a karjától, és tágra nyílt szemekkel bámult rá. Hallottam, hogy Tom szájából gyorsan, szakadozó ritmusban távozik a levegő. A lány felé fordult, és a szemébe nézett.

- Nem megyek veled. – ismételte meg, ezúttal halkabban. – És nem vagyok az édesebb.
Paige nagyot nyelt, és még nagyobbakat pislogott, ahogy az arcába nézett.
- M-mi?
- Hallottál.
- De… de aznap este… - mondta halk, bizonytalan hangon. És jó ideje először, sajnáltam őt. Ott állt, olyan gyengén, és szánalmasan, amíg Tom olyan durván förmedt rá… Paige mégsem hátrált. Gyorsan megrázta a fejét, a szőke hajtincsei csak úgy repkedtek az elvörösödött arca körül. – Mi… azon az éjszajén, mi… az nem…
- Az nem volt semmi.
Egy pillanatig csendben volt, és csak bámult rá, azokkal az üveges, kék szemekkel a vastag szemfestékréteg alatt. Egy hosszú szünet után mély levegőt vett, és láttam a torkán, hogy nagyot nyelt.
- Hogy érted, hogy nem volt semmi? – kérdezte halkan, zavartan, az állkapcsát megfeszítve. – Azt hittem, hogy köztünk volt valami… azt hittem… megosztottunk valami különlegeset…
- Az egyetlen dolog, amit megosztottunk, - vágott közbe Tom laposan. – az a nyál és a takaró volt.
Hallottam, hogy Cole elfojtva felnevet, és ahogy ránéztem láttam az arcán, hogy élvezi az egész helyzetet.
- Mi? – kiáltott fel Paige. A lágy tekintete eltűnt, most már csak dühöt láttam az összeszűkült szemeiben. Újabb válaszra várt, de amikor látta, hogy Tom közönyös arckifejezése nem fog változni, Paige sebesen elkezdte rázni a fejét, és hátrébb lépett. – Nem… nem. Ezt nem komolyan mondod… senki… nézz csak rám!
Tom mozdulatlanul állt ott, változatlan arckifejezéssel, és amikor szavakkal nem válaszolt, Paige hangosan fújta ki a levegőt, és felnevetett.
- Hihetetlen. – kiáltott fel. – Kibaszottul hihetetlen. Nekem senki nem mond nemet, te kibaszott külföldi-

Megállt a mondat közepén, és egyenesen Cole felé fordult. Láttam a srác mélykék szemeit, hogy elkerekedtek, az arca pedig lesápadt. A fejét rázta, és valamit tátogott Paige felé – és bár rájöttem, hogy valószínűleg csak Paige értheti a szavakat; mégis egyből tudtam mik azok a szavak.

Ne. Kérlek, ne.

A szívem kihagyott egy ütemet.

Paige felém fordult, gonosz tekintettel, kegyetlen vigyorral az arcán.
- Miért nem kérdezed meg Colet, hogy mit csinált, miután dobott téged, Anna?

Biztos voltam benne, hogy a vérem összesűrűsödött abban a pillanatban, és ahogy Cole felé néztem, láttam, hogy erősen összeszorítja az ajkait, határozott vonalba, a vállai pedig beomlottak.

Nem kellett kimondania. Tudtam.

Megnyaltam az ajkam, és ismét a földre néztem.
- Mondd, hogy nem csináltad. – szólaltam meg halkan, összetörten. – Mondd, hogy nem.
- Oh, dehogynem! – válaszolt Paige élesen, rosszakaróan. – Egy jó… meddig is, Cole? 3 órán át?

Elfordultam mindhármójuktól. A szívem fájdalmasan szorított a mellkasomban, és összeszorítottam a szemeim. Remegve emeltem a kezeim az arcomhoz, és a tenyerem a szemeimhez szoríatottam, amíg próbáltam irányítani a légzésem. Az arcom felforrósodott, olyan kényelmetlenül, mintha egész nap a napon égtem volna, a szemeimet pedig elárasztotta az az ismerős folyadék.

- Te nem adtad meg neki, amit akart. – szólalt meg Paige ismét, sokkal hallkabban, és kevésbé durván. – Ezért hozzám jött.

Oh Istenem, kérlek ne..

A megaláztatás olyan mértékű volt, hogy már azon gondolkoztam mikor rohanjak a fürdőbe, hogy kiürítsem a gyomrom tartalmát.

- Te kibaszott kurva. – hangzott föl egy erőteljes férfi hang. Gyorsan felkaptam a fejem. A szemeim biztos vörösek voltak, az arcom pedig kétségtelenül rózsaszín volt. És akkor megláttam őt, ahogy a tekintete ijesztően dühösen meredt az általában vidám szőkére. – Csak erre vagy jó, nem? Hogy megbasszanak… csak ennyi vagy, egy kibaszott kurva.
Nagyot nyelt, és ugyanolyan tágra nyílt szemekkel nézett rá.
- Pár napja még nem ezt mondtad.
- Nem mondtam semmit pár napja. – vágta rá hűvösen. – Mert nem volt szívem elmondani, hogy az volt életem legrosszabb dugása.
Paige torkából egy apró sikoly szaladt ki, ahogy rám és rá nézett, sötét tekintettel.
- Ezt látnom kellett volna. – mondta halkan, Tomot nézve, majd újra engem. – Abból, ahogy rád tapadt… ez… el sem hiszem.
Ekkor megfordult, a haja lobogott mögötte, és a táskájáért nyúlt.
- Elmentem. – jelentette be élesen, de még egyszer felém fordult, hideg tekintettel. – Talán ha nem lennél ilyen prűd, a pasik tovább is bírnák melletted.
- Azt hittem elmentél. – kiáltott fel Tom, Paige pedig dühösen elfordult, és elindult az ajtó felé. Mielőtt eltűnt volna azonban hátra fordult, és ránk nézett.
- Basszátok meg, mindketten.

Az ajtó csapódása visszhangzott a szobában, én pedig ott maradtam az exem jelenlétében, aki megcsalt a szobatársammal; és Tommal… aki kiállt mellettem a leggyengébb pillanatomban. Visszafordultam Colehoz, aki félénken nézett rám, ugyanazzal a bocsánatkérő nézéssel. Nagyot nyelt, és felém lépett.
- Anna, én…
Amikor felnéztem, nem láttam az arcát, helyette csak Tom hátát. Tudtam, hogy elém lépett, elzárva Coletól.
- Ne merészelj! – kiabált rá. – Ne merészelj a közelébe jönni!
Cole oldalra lépett, és ismét megpillantottam. Az arcán jele sem volt valami kis kedvességnek, hidegen bámult Tomra.
- Ez nem a te dolgod. – felelte, majd felém nézett. – Ez róla és rólam szól. El kéne menned.
- El kéne mennem? – nevetett Tom, a fejét csóválva, ahogy ismét elém lépett. – Van képed, te kibaszott…
- Anna, kérlek! – hangzott Cole hangja ismét, ahogy sikerült megkerülnie Tomot. Felém nyújtotta a kezét, és láttam, ahogy Tom egyből lépett, és megragadta Cole karját.
- Ha hozzáérsz, eltöröm a karod.

Az egész helyzet szürreálisnak tűnt. Tom ujjait néztem, ahogy durván Cole karját szorították. Gyilkos tekintettel meredt Cole kék szemeibe. Remegve vettem levegőt, a fejem rázva.

- Neked kéne menned. – suttogtam, elcsukló hangon. – Nincs mit mondanom neked.
- Kérlek, banana, csak-
- Azt mondta menj! – emelte meg Tom a hangját, és előrébb lépett, meglökve Colet. – Süket vagy, vagy mi?
- Ne érj hozzám! – kiáltott rá Cole, kitépve a karját Tom szorításából.

Előrébb lépett, és gyors mozdulattal, két kézzel, durván meglökte Tom mellkasát. Arrébb tolta, és az én kezemért nyúlt, remegő ujjakkal. Ahogy felém közeledett, már emelve a karját, hogy megöleljen, Tom keze ismét megjelent Cole karján, és olyan erősen megfordította.

A következő pillanat összemosódott. Láttam, hogy Tom ökölbe szorítja a kezét, majd átvág vele a levegőn – és akkor ott volt az a szörnyű csattanó hang. Cole teste megingott egy pillanatra, majd nagy huppanással a földre ért, hangosan felüvöltve, a kezével az arcát fogva.

Tom nehézkesen, szaporán vette a levegőt, ahogy Cole felett állt, még mindig ökölbe szorított kézzel. Gyilkosan bámult Colera, lehajolt mellé, és elvigyorodott, ezt látván.

- Mondtam, hogy ne érj hozzá. – mondta lassú, ijesztő hangnemben. Ekkor újra felállt, ellazította a tenyerét, és rám nézett. A tekintete meglágyult, és egy pillanatig engem nézett, ám akkor hirtelen megszólalt Cole.
- Tudod te ki vagyok én? – üvöltötte, közben a kezeivel még mindig az arcát takarta, a teste pedig fájdalmasan forgott a padlón. – Tudod ki az én apám, te kibaszott seggfej? Ezt nem fogod megúszni!

Tom nem törődött Cole kiáltásaival. Kinyitotta a bejárati ajtót, majd megfordult, hogy még egyszer rám nézzen. Olyan megértő, olyan lágy volt a nézése, hogy a szívem majd elolvadt a szemezés közben. Aztán ő szakította meg a kontaktust, nagy sóhajjal kinyitotta az ajtót, én pedig mozdulatlanul néztem, ahogy lassan becsukta maga mögött.

Pár pillanatig még néztem csak utána, Cole morgását és káromkodását hallgatva, aztán hirtelen valami vöröset pillantottam meg a preiférikus látásommal.

Lassan lenéztem, és akkor megláttam – a lábaimnál egy növekvő vérfolt volt, ami egyenesen Cole fejétől folyt. A kezeit még mindig az arcánál tartotta, és az ujjai közül folyt ki a vér, végig az ajkain, majd az ingjének drága anyagán.

- Eltörte az orrom! – kiáltott fel. – Eltörte a kibaszott orrom!

Elkerekedtek a szemeim, ahogy a tehetetlen alakját néztem. Hirtelen magamhoz tértem, és felfogtam a helyzetet. Paige és Cole lefeküdtek, Tom megvédett – megsértette a lakótársam és megfenyegette a volt barátom. Megütötte őt, behúzott a képébe, és –

A gyomrom felfordult, ahogy Cole végül elvette a kezét a fejétől. Az egész arca tiszta vér volt, az orra pedig furcsán állt, és akkor láttam, hogy könnyek törnek elő a szemeiből, összekeveredve a vérrel.

Tom eltörte Cole orrát.

Oh, basszus.